Tájékoztatása szerint külföldön már évek óta megtörtént az elavult, korszerűtlen intézményi forma felszámolása, és több bevált mintát tanulmányozhattak ők is Svédországban, Angliában, Franciaországban a nagy létszámú otthonokból történő "kitagolásra."
    

- Két évvel ezelőtt adódott lehetőség számunkra is, hogy elinduljunk a modernizálás útján - húzta alá. - Kormányzati támogatás, valamint a hazai fogyatékosokat védő jogszabályok és az Európai Unió idevonatkozó irányelvei is ezt a programot erősítik.
    

- Az elmúlt évben meg is történt az első "kitagolás", ahogy hivatalosan nevezik, azaz egy kísérleti modell alapján néhány értelmi fogyatékos megkezdhette intézményen kívüli, önálló életét. Mi kellett ehhez a nálunk rendhagyónak számító vállalkozáshoz?
    

- Sok minden. Elsősorban szakmai előkészítő munka. Ki kellett választani önkéntes jelentkezők közül azokat, akik számításba jöhetnek a program során, akik előreláthatólag alkalmasak, illetve alkalmassá tehetők az önálló életvitelre. Ezen túl támogatókra is szükség volt, hiszen az elhatározás kevés ahhoz, hogy ezen az úton elinduljunk. Szerencsére minden feltétel teljesült. A Lesencetomajon működő Pszichiátriai Betegek és Fogyatékosok Otthonából jelentkezett három fiatalember, hogy ők szívesen kiköltöznének lakásotthonba. Szakembereink elméletileg és gyakorlatilag is felkészítették őket, hogy a teljesen új körülmények között megtalálják a helyüket. A tapolcai városi önkormányzat is segítségünkre sietett, felajánlottak a fiatalok számára egy bérlakást. Ezt a fiatalok mentorukkal együtt berendezték, és megkezdték önálló életüket. Ez így egyszerűnek és természetesnek hangzik. De gondoljuk el, mit jelent olyan embereknek egyik napról a másikra önálló életvitelt folytatni, akik korábban, egész életükben mindent készen kaptak: megkenve a vajas kenyeret, mellé téve a felvágottat, odakészítve az ágyneműt, ruhát. Akiknek nem kellett soha vásárolni, pénzzel bánni, hivatalos ügyeket intézni. Ezt mind meg kellett tanítani nekik, türelemmel, megértéssel. Tapolca befogadta őket, segítenek nekik a boltokban, bárhova mennek, kedvesen köszöntik őket, és a fiúk is igyekeznek alkalmazkodni a helyi közösséghez, beilleszkedtek elég rövid idő alatt, úgy élnek, akár a többi ott lakó.
    

- Akkor elmondhatjuk, hogy a program sikerrel startolt.
    

- Mindenképpen. Még csak néhány hónap telt el ugyan, de az már látszik, hogy "működik" az elképzelés. A fiatalok élvezik az önálló életet, bebizonyosodott, hogy nem minden fogyatékkal élő igényel 24 órás felügyeletet, képesek mozgósítani meglévő képességeiket és úgy élni a mindennapokat, mint bárki más. Van állandó mentoruk, de ő csak akkor segít, ha szükséges. Eleinte főként a pénz beosztása, a vásárlás, a háztartási gépek kezelése, a takarítószerek ismerete, az élelmiszerek kiválasztása okozott nehézséget, de napról napra jobban eligazodnak ezekben a korábban számukra ismeretlen dolgokban.
    

- Adódik a kérdés: miből élnek a fiatalok?
    

- Egyrészt különféle állami juttatásokból, másrészt saját keresetükből. Valamennyien dolgoznak. Visszajárnak busszal naponta az anyaintézménybe, kerámiát, gyertyát készítenek vagy egyéb munkában hasznosítják magukat. Keresetükkel szabadon rendelkeznek, de a mentor segítségével előbb a rezsiköltségeiket kell rendezni, azután jöhet az élelmiszerekre, ruhákra és egyebekre szánt összeg beosztása. Nagy élmény számukra, hogy azt ehetnek, amit szeretnek, maguk főznek, és olyan ruhát vehetnek, ami tetszik nekik, nem azt kell hordani, amit mások választottak.
    

- Hogyan tovább? A jó start után milyen folytatást remélnek?
    

- A program még gyerekcipőben jár. A kezdeti tapasztalat mindenképpen biztató. A kormánystratégia szerint 2040-re a hagyományos intézményrendszert fel kell számolni és önálló lakásotthonokba kell a gondozottakat költöztetni. Addig még van jó néhány év, de az biztos: a jövő útja csak ez lehet. A fogyatékkal élők nem homogén tömeget képeznek, sokféle hiányossággal, és sokféle adottsággal élnek, erre építve akarjuk differenciáltabbá tenni a gondozási munkát, jobban figyelembe véve az egyén méltóságát, emberi szükségleteit és jogait. Terveink szerint legközelebb a fővárosban létesítenénk hasonló lehetőséget önálló életre alkalmas gondozottak számára. Ehhez még újabb forrásokra van szükség, de mivel az uniós pályázatok egyik eleme is támogatja ezt a programot - amelynek a végén integráltan történik majd az értelmi fogyatékosok gondozása, ami korszerűbb, emberibb és olcsóbb is lesz -, reméljük, hogy anyagi nehézségek sem gátolják megvalósítását.
    
A Kulcs program tehát elindult a bizonyítás útján. Bár az elnevezés jelképes, az értelmi fogyatékkal élők nemcsak önálló lakáshoz kapták meg a kulcsot, hanem az élhetőbb, emberi élethez is, ami mindenkinek kijár.