2012.05.18. 09:54
Az európai országok egészségügyi ellátásának minőségét elemző felmérés végeredménye szerint Szerbiában a legrosszabb a helyzet – a 34., vagyis utolsó helyet foglalja el az európai listán.
2012.05.18. 09:10
A megszokottnál kevésbé volt fényes a Virág Judit Galéria csütörtöki árverése. A 204 tételből több tíz visszamaradt, és a licitek is mérsékeltek voltak.
2012.05.18. 09:04
Mintegy 16 milliárdos bevételre számít a Facebook a cég részvényeinek pénteki piacra dobásától, ami minden idők legnagyobbika lesz az internetes cégek elsődleges kibocsátásai közül.
2012.05.16. 13:25
Több mint hat évtizeddel ezelőtt, amikor a repülőgépülések és biztonsági övek erősségét előíró amerikai szabványt meghatározták, a kormányzati rendeletek azt írták elő, hogy az üléseket 77 kilogramm súlyú emberekre kell tervezni. Jelenleg azonban az amerikai férfiak átlagosan csaknem 88, a nők pedig 75 kilósak Mérnökök és tudósok nem véletlenül vetették fel a kérdést, vajon elég erősek-e a régi szabvány előírásai alapján kipróbált repülőgépfotelek.
2012.05.16. 13:13
A termelésben dolgozó nők arányának jelentős növelése érdekében indított átképzési programot az Audi Hungaria Motor Kft. – jelentette be szerdán a társaság.
2012.05.14. 15:27
Az idén márciusban a legnagyobb magyarországi műsorterjesztők hálózatában 1,707 millióra nőtt a digitális televíziózásra előfizetők száma - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hétfőn.
2012.05.14. 15:18
Várhatóan kevesebb búza terem az idén a tavalyinál, így országosan 4 millió tonna alatt lesz a termény mennyisége, szemben a múlt évivel, amikor a meghaladta ezt - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke hétfőn az MTI-nek.
2012.05.14. 15:14
Utolsó alkalommal dönthetnek az idei tanévben arról az egyetemisták, hogy szükségük van-e diákhitelre az elkövetkező időszakra; akik május 15-ig leadják hiteligénylésüket, már június közepén hozzájuthatnak a kért kölcsönösszeghez.
2012.05.11. 11:09
Munkacsoportot hoznak létre a Fidesz szakpolitikusai, az illetékes minisztériumok és a társadalmi szereplők a KRESZ módosítása és a közlekedési szabálysértésekért járó büntetések "életszerűvé szabása" érdekében - közölte a fideszes Bíró Márk csütörtökön az MTI-vel, miután a Belügyminisztérium (BM) képviselőivel egyeztetett a kérdésben.
|
|
2012.05.11. 10:59
Ismét kotorni kell a balatoni kikötőket, strandokat az alacsony vízállás miatt, de gond van a zagyelhelyezéssel.
2012.05.09. 13:34
Magyar alkotó, Fehér László festőművész alkotása borítja idén egy emblematikus bécsi toronyház, a Ringturm oldalát egy ötödik éve tartó sorozat keretében - tudatta az épület tulajdonosa, a Vienna Insurance Group (VIG) biztosítótársaság.
2012.05.07. 10:28
Az információs és információtechnológiai minisztérium becslései szerint 2015-re 800 millióra nő az internetezők, 1,4 milliárdra a mobiltelefonok száma Kínában.
2012.05.07. 10:19
Samir N. Kapadia csillaga emelkedőben volt Washingtonban - a Capitoliumon eltöltött gyakornoki idő után egy nagy alapítványnál és tanácsadó cégnél kapott állást -, mégis úgy érezte, hogy a napjai rutinszerűekké váltak. Ugyanakkor a húszas éveiben járó indiai barátai és rokonai mind arról áradoztak neki, hogy mennyire izgalmas éltet élnek a gyorsan fejlődő országban. Az egyik e-kereskedéssel foglalkozott, a másik a közönségkapcsolatok terén működő vállalkozást vezetett, és volt, aki folyóiratot szerkesztett, üzleti inkubátorprogramot irányított, vagy internetes oldalt üzemeltetett.
2012.05.04. 14:29
Elballagnak középiskolájukból a hétvégén országszerte a diákok, pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgákkal már megkezdődnek az írásbeli érettségik, hétfőn magyar nyelv és irodalomból adnak számot tudásukról a diákok.
2012.05.04. 12:55
A kelet-kínai metropolisz, Sanghaj regisztrált lakosainak egynegyede már ma is 60 év feletti, és az évtized közepére további csaknem egymillióval nő a számuk.
2012.05.04. 12:52
Védett ragadozó madarak - parlagi sas, rétisas, kék vércse és kerecsensólyom - láthatók a Magyar Posta legújabb bélyegsorozatán.
2012.05.04. 12:40
Eddig már húszezer kisdiák csatlakozott a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA által kezdeményezett és a Vidékfejlesztési Minisztérium által is támogatott "Vesd bele magad" elnevezésű akcióhoz - jelentette be pénteken a Vas megyei Gersekaráton Weisz Miklós, a szervezet társelnöke.
2012.05.04. 12:33
"Magyarország egyik legkiemelkedőbb, huszonegyedik századi projektjét jelentjük ma be" - mondta Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter a Budapesten létesítendő, Európa legnagyobb adatátviteli kapacitással rendelkező adatközpontja, a CERN@WIGNER projekt pénteki bemutató sajtótájékoztatóján.
2012.05.04. 12:22
Hetvenöt éve, 1937. május 6-án következett be a modern közlekedés egyik legismertebb balesete: New York közelében leszállás közben felrobbant a német Hindenburg léghajó. A balesetet csodával határos módon a fedélzeten tartózkodó mintegy száz ember többsége túlélte, de a zeppelinek elvesztették a versenyt a repülőgépekkel szemben. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:
|